

8 érett sárgabarack
2 dl tejföl
2 evőkanálnyi teljes kiőrlésű liszt
1 evőkanálnyi vaj
cukor
1 evőkanálnyi mandula
A barackokat meghámozzuk, kimagozzuk, s négyfelé vágjuk. A tejfölből és a lisztből habarást készítünk. Felforrósítjuk a vajat, rádobjuk a gyümölcsöket, s addig dinszteljük, míg a barackok szétesnek. Ekkor felengedjük 1 liter vízzel, cukrozzuk, s összeforraljuk. 4-5 perc forrás után a habarás hozzáadásával besűrítjük. Ha kész, a fogyasztásig hűtőbe tesszük, s a tálaláskor durvára vágott mandulával megszórjuk.
Barackos gombóc
35-40 darabhoz:
1 kg lisztes burgonya
2 tojás
30 dkg liszt
20 db sárgabarack
5 dkg vaj
5 dkg zsemlemorzsa
2 evőkanál fahéjas porcukor
A burgonyát megmossuk, enyhén sós vízben, héjában megfőzzük. Leszűrjük, még melegen meghámozzuk, és krumplinyomón áttörjük. Hagyjuk teljesen kihűlni. Elkészítés: A burgonyát összegyúrjuk a tojásokkal, a liszttel és egy csipet sóval (ha túl lágy a tészta, tegyünk hozzá még egy kevés lisztet). Lisztezett deszkán cipóvá formázzuk, letakarjuk, és 10 percig pihentetjük. A barackokat megmossuk, megszárítjuk, kettévágjuk, magjait kidobjuk. A tésztából félökölnyi adagokat csípünk ki, szétnyomjuk, közepébe tesszük a barackot, ráhatjuk a tésztaszéleket, és tenyerünk közt gombóccá formázzuk. Nagy lábosban bő vizet forralunk. A gombócokat kisebb adagokban addig főzzük a vízben, amíg feljönnek a tetejére. Leszűrjük, lecsepegtetjük. Közben felforrósítjuk a vajat, beleszórjuk a zsemlemorzsát, és megpirítjuk. A gombócokat tányérra rakjuk, ráöntjük a zsemlemorzsát, és megszórjuk fahéjas cukorral.
Bécsi baracktorta
25 dkg háztartási keksz
5 dkg vaj
1 dl rum, tej
1 csomag vaníliás pudingpor
25 dkg áttört tehéntúró
2 dl tejszín
10 db sárgabarack
Zselatin.
A kekszet ledaráljuk, a vajjal, a rummal és annyi tejjel, hogy könnyen formázható legyen, összedolgozzuk. Ujjnyi vastagon egy tálra terítjük, és vizes késsel elsimítjuk. Egy csomag vaníliás pudingport elkészítünk, majd 25 dkg tehéntúróval és a habbá vert tejszínnel összekeverjük. Rásimítjuk a tésztalap tetejére, majd szorosan egymás mellé, félbevágott sárgabarackkal rakjuk ki. A tetejét bevonhatjuk zselatinnal is.
Mészáros Tibor
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||