Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök Étterem séfhelyettese képviselheti az országot a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjén júniusban Torinóban.
A világ egyik legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjébe jutásért hat séf versengett: Pohner Ádám és segédje, Csillag Richárd, Elek Richárd (Fausto's Ristorante), Garai Ádám (Olimpia Étterem), Haraszti Zsolt (Alabárdos Étterem), Veres István (Babel Budapest) és Volenter István (67 Étterem és Bistro). A konyhai és a kóstoló zsűriben összesen 24 séf foglalt helyet, köztük a két évvel ezelőtti európai döntő győztese, Széll Tamás is, aki Torinóban a zsűri elnöke lesz. Az európai döntőre való felkészülés jegyében a magyar megmérettetésen idén az észak-olasz konyha legnépszerűbb hozzávalói kerültek terítékre.
Pohner Ádám képviselheti az országot a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjén
A versenyzőknek két ételt kellett elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt. A hústál kötelező alapanyaga volt a borjúszűz, a csülök és a velő, míg a vegetáriánus tányéron a gorgonzola, a rizottó rizs és a fürjtojás. Széll Tamás úgy vélte, hogy a verseny három állomása közül ez a pillanat az egyik legnehezebb, mert ez a felkészülés intim környezetben zajlik, saját étteremben, saját forrásból. Mint mondta, elképesztő alázatot, profi, összetett munkákat láttak a hat versenyzőtől és commis-tól. Június 11-12-én Torinóban Pohner Ádám mellett további 19 ország képviselője verseng a Bocuse d'Or Europe 2018-as címért. A lyoni világdöntőn, 2019-ben, az amerikai, az európai és az ázsiai kontinentális döntő legjobbjai, összesen 24 ország séfje vesz majd részt.
MTI/T.D.