Bemutatták a Magyar Konyha magazin Balaton 2017 Gasztrokalauz című kiadványát, amely a Balaton legjobbnak ítélt éttermeit, strandbüféit, borászatait, piacait, cukrászdáit és egyebek mellett kerékpározóknak ajánlott helyeke vonultat fel.
Ötödik alkalommal jelent meg a Magyar Konyha júliusi-augusztusi számával együtt kapható gasztrokalauz, ami igyekszik reális képet adni a térség vendéglátásáról. Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke elmondta, hogy hét régióra osztották fel a Balatont és 360 olyan helyet neveztek meg, amelyet a munkatársaik kipróbáltak. Az elmúlt években sokat fejlődött a balatoni vendéglátás, már nem csak a hekk és a lángos jut róla az emberek eszébe.
A balatoni vendéglátás óriásit fejlődött az elmúlt évek során
A négynapos fáradtolaj-szagból, a kínai palacsintatésztából, a fejnélküli hekkből nemcsak a vendégeknek, hanem termelőknek, tenyésztőknek, vállalkozóknak, szakácsoknak is elege lett, így születtek meg a különleges szendvicseket kínáló strandbüfék, a kecsege, az angolna visszahozására, a kínálat bővítésére irányuló törekvések - mutatott rá Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője. A borászatról szólva hozzátette, hogy a korábbi 10-20 emblematikus borász helyett ma már 100 készít bort saját elképzelései szerint.
/T.D.