Keresés

Partnereink

wacs
csintex
baba
turizmus trend
ave
hungarospa


Hírek

Kulináris Olimpia Erfurt

Kulináris Olimpia Erfurt

mngsz embléma magyar.jpg

Hazaérkeztek a Nemzeti Válogatottak

katonacsapat logó.jpg

és az egyéni indulók is Erfurtból,


a 2012. évi Kulináris Olimpiáról



00_20121012193602_33.jpg


Megnyitó


Hazaérkezetek a csapatok a Németországban zajlott Kulináris Olimpiáról, ahol négy napon keresztül mutatta be munkáját a világ minden szegletéből érkező közel 1800 versenyző.

 

 

 

Képgalériához kattintson IDE!

 

mngsz-emblema-magyar_20121012201701_12.jpg

 

A Nemzeti Csapatoknál 35 ország nemzeti válogatottja közül a magyar csapat melegkonyhában ezüst-, hidegkonyhában pedig bronzérmet szerzett. Összesítésben pedig a 21. helyen végzett a 35 nemzet közül. Mindösszesen egy hajszál választotta el attól, hogy melegkonyhában aranyat érjen el a csapat, ebbe azonban két igen sajnálatos pontlevonás közbeszólt. Az egyik esetben egy olyan szabály, amely nem engedte volna meg, hogy a rákot fej nélkül vigye be a csapat, ellenben a két évvel ezelőtt megengedettel – ez okozta a súlyosabb levonást –, a másik pedig a pincérek által hozott hideg ásványvíz elfogyasztása miatt elszenvedett pontlevonás, amelyet csapatunk a konyha területén fogyasztott el. Ez nem megengedett, hiszen mindenben az EU egészségügyi előírásokat kellett követni. A harmadik nap végén, amikor a kóstolásért, ízekért, harmóniáért, méretekért, hőmérsékletért, tehát magáért az egész ételért felelős bíróval találkozott össze a csapat az eredmény táblázatnál, ő arról tájékoztatta a csapatot, hogy nála bizony az első négy legjobb melegkonyhás válogatott között szerepel a magyar. Mivel a 8. és 21. magyar csapat között mindösszesen 5,85 pont különbség volt, különösen fájdalmas ez a két pontlevonás. Mindez igen sajnálatos, de előre kell tekintetni, ez pedig nagy tanulsággal szolgál a következő versenyekre.

 

Mindenek előtt azonban szeretnénk elmondani, hogy nagyon örülünk az eredménynek és büszkék vagyunk arra, hogy a szigorú pontozás és az erős ellenfelek mellett, ilyen szép eredményt tudott elérni a csapat, különös tekintettel a melegkonyhás versenyben!


A csapat tagjai:


· Varga Károly – csapatvezető

· Ambrus György – chef

· Doktor Zoltán – cukrász

· Szabó László – chef

· Tímár Attila – chef

· Volenter István – chef

· Szabó János – chef

· Szilágyi Gábor – chef

 

A csapatot segítette még Kostyál Gábor, ifj. Ambrus György és Petrezselyem Adrienn.

 

nemzeti-valogatott_20121015124609_18.jpg

A Nemzeti Válogatott tagjai (balról-jobbra):

Volenter István, Szabó László, Ambrus György, Varga Károly, Doktor Zoltán, Tímár Attila, Szabó János, Szilágyi Gábor


Versenyfeladat:

 

Melegkonyha:

 

o 3 fogásos menü elkészítése (előétel, főétel, desszert) 110 főre

o Időbeosztás:

10:00 konyha berendezése

11:00 főzés megkezdése

17:30 tálalás megkezdése

20:00 tálalás vége

 

A menü kitálalásakor a versenyző csapatok nem tudják előre, hogy az adott két-két és fél óra alatt, mikor és hány előételt/főételt és desszertet és milyen ütemben kell kitálalniuk. Már hónapokkal a verseny előtt felkerül a VKD honlapjára az adott nemzetek menüsora, amelyből bárki vásárolhat a világ bármely részéről. A menüsor

okat felvásárló személyek, előre kiszámíthatatlan módon térnek be, saját meglátásuk szerint a Restaurant of Nations-be, azaz a Nemzetek Éttermébe, ahol elfogyaszthatják a hőn áhított menüsort. Így előfordulhat, hogy egy asztalnál ülő társaságból van, aki svéd, van, aki norvég, van, aki japán, és van, aki például magyar menüt fog megkóstolni, és még az sem kizárt, hogy az asztaltársaság tagjai is a világ minden szegletéből érkeznek. A lényeg, hogy a csapatoknak a 2-2,5 óra tálalás alatt, mindig ugyanazt a minőséget, ízt, hőmérsékletet és látványt kell maradéktalanul nyújtaniuk, amelyet a verseny megkezdése előtt kiraktak a display (bemutató) vitrinjükbe. Azt pedig, hogy a zsűri mikor választja ki a bírálandó fogásokat, szintén előre nem tudhatják a csapatok. Lehet, hogy az elején, lehet, hogy 1,5 óra után, de még az is lehet, hogy az utolsó darabokból kér egyet a zsűri, hogy értékelje. A tét így nagyon nagy. A 110 adagnak tényleg ugyanazt kell hoznia 2,5 órán keresztül!

 

11_20121012201553_33.jpg

Előétel - Nemzeti Válogatott

 

12_20121012201553_82.jpg

Főétel - Nemzeti Válogatott

 

13_20121012201553_99.jpg

Desszert - Nemzeti Válogatott

 

 

Hidegkonyha:

 

o fingerfood

§ 2 x különböző fajta, hidegen tálalva – 6 főre

§ 2 x különböző fajta, hidegen készítve és hidegen tálalva – 6 főre

§ 2 x különböző fajta, melegen készítve, de hidegen tálalva – 6 főre

§ 1 diplay tálon bemutatva az összes.

o egy alkalmi hideg dísztál 8 főre

o 4 különböző előétel

§ 2 adag melegen készítve, hidegen tálalva

§ 2 adag hidegen készítve, hidegen tálalva

o vegetáriánus 3 fogásos menü (ovo-lacto)

§ előétel

§ főétel

§ desszert

o 1 x 5 fogásos alkalmi ételsor 1 fő részére, desszertet tartalmazva

o 4 x külön szervírozott innovatív főétel – tányéron

o 1 díszmunka, legalább 60 cm magas, a téma és az alapanyag szabadon választható

o 4 különböző külön tálalt tányérdesszert 1 fő részére – lehet meleg és hideg is, a lényeg, hogy hidegen tálalva

o 1 tál – édes süteményekkel, csokoládé, petit fours vagy firandies

§ 6 fő x 4 különböző fajta – 24 darab összesen

§ egyenként 6-14 gramm/darab


32_20121012201553_94.JPG

Tálalás közben a Nemzeti Válogatott


-------------------------------------------------------------------------------------------------------

katonacsapat-logo_20121012202304_91.jpg

 

 

A Nemzeti Katonai Válogatott is hasonló érmekkel térhetett haza, azonban az ezüstérmet hidegkonyhában, a bronzérmet pedig melegkonyhában érték el. Az összesített sorrendben pedig végül az 5. helyezést érték el a katonai csapatok között.

 

A csapat tagjai:


· Mudra József alezredes, Team Manager

· Bálványos Zsolt őrnagy, Team Manager

· Molnár Tibor százados, Team Manager


· Kovács Péter főtörzsőrmester Mesterszakács, Team Chef

· Kovács Attila főtörzsőrmester, Szakács

· Cselyovszky Zoltán főtörzsőrmester, Szakács

· Balázs Gergő ka., Mesterszakács

· Lukács Péter ka. Mestercukrász

· Bojtos György, Szakács (Hotel Hadik)

· Ódor Norbert, Szakács (Hotel Hadik)

· Kókai Krisztián szkv., Szakács


· Gulyás Károly ka., Venesz-díjas Mesterszakács, Szakmai tanácsadó

· Somorjai Péter főtörzsőrmester Mesterszakács, Ügyintéző


· Papp István alezredes

· Korán Róbert ka.


66_20121012202304_14.jpg

A Nemzeti Katonai Válogatott


Versenyfeladat:

 

Melegkonyha:

 

o 3 fogásos menü elkészítése (előétel, főétel, desszert) 150 főre

o Időbeosztás:

05:30 konyha berendezése

06:00 főzés megkezdése

12:00 tálalás megkezdése

14:00 tálalás vége

 

dscf6876_20121012202304_76.JPG

A Katonai Válogatott a melegkonyhás feladata közben.

 

Hidegkonyha:

 

o 3 darab 3 fogásos menü – ami konyhai körülmények között elkészíthető 150 adagra

o 3 fogásos menü – tábori körülmények között elkészthető legyen 300 adagra

o 3 fogásos ovo-lacto vegetáriánus menü

o tipikus 3 fogásos nemzeti ételsor

o 5 fogásos gála menüsor – ami 50 főre elkészíthető

 

 

A melegkonyhán elkészített menüsort a zsűri előzetesen a hidegkonyhában elkészített 3 darab 3 fogásos menü egyikéből választja ki. Ezt a döntést a verseny előtt pár hónappal küldik meg a katonai csapatoknak.


-------------------------------------------------------------------------------------------------------
A közétkeztetési csapatok versenyében a Biochef csapata képviselte a magyar színeket, akik bronzérmet értek el munkájukkal.


csapat tagjai:

· Pap Lajos

· Varga István

· Dobos Tibor

· Füzi Zsolt

 

487631-3876269906799-1833503619-n_20121012203034_77.jpg

Biochef Közétkeztetési Csapat


Versenyfeladat:

 

Melegkonyha:

o 150 főre kellett elkészíteniük az alábbiakat:

§ 3 féle saláta

§ 1 leves

§ 2 húsos étel

§ 1 vegetáriánius étel

§ 1 desszert


Időbeosztás:

06:30 konyha berendezése

07:00 főzés megkezdése

12:00 tálalás megkezdése

14:00 tálalás vége


--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Regionális csapatok
között egy magyar team képviseltette magát, a Mosonmagyaróvár Regional Culinary Team, akik diplomát értek el.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Az egyéni versenyekben is szerepeltek magyarok, akik az alábbi eredményekkel térhettek haza:

 

A kategória – hidegen elképzelt, hidegen tálalt munkák – szakács

 

  • · Törőcsik Zoltán – arany- és bronzérem
  • · Gajdán Antal – ezüstérem
  • · Nyári János – ezüstérem
  • · Veress Ferenc - ezüstérem
  • · Gajdán Attila – bronzérem
  • · Tímár Albin – bronzérem
  • · Tímár András – bronzérem
  • · Horváth Ferenc – bronzérem
  • · Toókos Ferenc – bronzérem
  • · Mayer Tibor - diploma
  • · Balai Attila - diploma

 

B kategória – melegen elképzelt, hidegen tálalt munkák – szakács

 

  • · Borda Attila – bronzérem
  • · Mezei Zoltán – bronzérem

 

 

D1 kategória – hidegkonyhai, szakács artisztika

 

  • · Magyar Szabolcs – 1 ezüst- és 1 bronzérem
  • · ifj. Ambrus György – bronzérem
  • · Bezovics Judit – bronzérem
  • · Takács József – bronzérem
  • · Kígyósi János – diploma
  • · Tatai Pál – diploma
  • · Tamás Gábor – diploma
  • · Törőcsik Zoltán – diploma

 

 

D2 kategória – cukrászati artisztika

 

  • · Erdős Hanna – 2 aranyérem
  • · Tóth Annamária – 1 arany- és 1 ezüstérem
  • · Doktor Zoltán - ezüstérem
  • · Törőcsik Zoltán – diploma

 

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

38_20121012204814_40.JPG


Mivel több, mint 1800 versenyző indul el a versenyen, így nem egy első helyezett, második helyezett és harmadik helyezett születik, hanem egy egységes pontozó rendszerben értékelik a csapatokat és az egyéni indulókat is a nemzetközi bírák. Ennek megfelelően kapja meg minden versenyző a végleges pontszámát, amely alapján kiderül, hogy melyik érem minősítést érte el (amennyiben eléri az érmes minősítést). Így lehet az, hogy kioszthatnak akár 10 aranyérmet is, de előfordulhat az is, hogy egyetlen egyet sem. Az utolsó napon pedig végül összesítik az adott kategóriák versenyzőit, és kialakul a végleges, összetett sorrend, és az abszolút győztesek.

 

Az összetett bajnokok 2012-ben is kiderültek, és jól láthatta mindenki, hogy Svédország gyakorlatilag tarolt! Összetett első helyezést értek el a Nemzeti Válogatottak között, de ők lettek az elsők a Junior Nemzeti Válogatottak, a Regionális Válogatottak és Közétkeztetési csapatok között is. Hihetetlen mi energiát mozgósítottak meg a svédek, hogy megelőzzék nagy riválisukat, a Norvégokat, akik ezúttal másodikak lettek a Nemzeti Válogatottak között.

 

A zsűri nagyon szigorú volt. A nemzeti csapatoknál a 35 nemzet közül hidegkonyhában mindösszesen egy országnak adtak aranyérmet (Svédország), míg melegkonyhában is csak négy ország örülhetett az arany minősítésnek (Svédország, Norvégia, Németország és Kanada). Olyan országok, mint Dánia, aki korábban mindig aranyérmes volt is csak bronz- és ezüstminősítést kapott ezúttal.

 


587b5a1127_20121012203034_59.jpg

Az abszolút győztes svéd nemzeti válogatott




Pár szóban az IKA Culinary Olympics-ról:


A négynapos rendezvényt Erfurt városában rendezik meg minden negyedik évben, ahová a világ minden részéről érkeznek a versenyzők. Ezúttal 54 ország képviseltette magát a 2012. október 6-9. között megrendezésre kerülő világversenyen.


Az esemény és a szervezők nagy múltra tekinthetnek vissza, hiszen az első versenyt 1900-ban hívták életre akkor még Frankfurti helyszínnel, és napjainkra olyan eseménnyé nőtte ki magát, ahol közel 45 000 látogató fordul meg az 4 napos rendezvény során a világ minden részéről Japántól Kanadáig, Dél-Afrikától Norvégiáig.


A gasztronómiai verseny nem önálló rendezvény, hanem a nagysikerű IKA szakkiállítás része. A 2012-es év különös fontossággal bír a kiállítás és a rendező VKD (Verband der Köche Deutschland - Német Gasztronómiai Szövetség), hiszen megannyi újítással, szakmai kihívással találkozhatnak a versenyzők. A verseny során részt vesznek nemzeti szakács-cukrász, nemzeti katonai, nemzeti ifjúsági válogatottak, valamint közétkeztetési, regionális csapatok és egyéni versenyzők.



01_20121012203034_24.jpg
A Nemzeti Válogatott, a Nemzeti Katonai Válogatott és a Békés Megyei Culinary Team egyéni versenyzői