Az előzetes területi döntőket követően, ma elindult a nagy verseny, melyben a továbbjutott 7 iskola tanulói versengenek azért, hogy ki legyen a legjobb. Mindehhez pedig elengedhetetlen a csapatmunka!
Bár a csapat mindegyik tagjának megvan az önálló feladata is, azonban az élő munkánál a lehető legtökéletesebben és legharmonikusabban kell összedolgozniuk. Feladataik egymásra épülnek és egymást egészítik ki, hiszen a pincér tanuló a szakács társa ételeit szolgálja fel a zsűrinek és a meghívott vendégeknek, miközben a cukrász társuknak tökéletes időzítéssel kell követnie az ételsor felépítését, és a megfelelő időben tálalnia a desszertet.

Elindult a III. Schnitta Sámuel Országos Szakmai Emlékverseny döntője
Hogy mi kell ide? precizitás
gyakorlottság
megfelelő időzítés
egymással való kommunikáció
együttműködés
és a versenykörnyezet okozta drukk feldolgozása, mely igen egyedi Nos, ezért más ez a verseny és e célból is hozták létre. Az ország egyetlen olyan versenye, ahol szakács, cukrász és pincér versenyzők együttesen, egy verseny keretében dolgoznak össze élő munkával. És ahol az ország minden része megjelenik.