Szervezeti felépítés
Vezetőség
Régiók
Tagiskolák
Felhasználónév:
Jelszó:
Remek ötlettel - a török hódoltság ízeit és ételeit megidézve - szervezte meg ez évi versenyét a Márévár Környéki Ven...
Gombócból sosem elég!
2010. júl. 16., péntek, 22.15.11
Vitathatatlanul itt a nyár. A forróság elől árnyas fák alá, a vízpartra, légkondicionált helyiségekbe menekülünk. Jéghideg frissítőket iszunk, s természetesen betérünk kedvenc fagylaltozóink egyikébe, hogy tölcséres, vagy kehely változatban élvezzük a nyár csemegéjét, a fagylaltot.
Szeretünk arra hivalkodni, hogy mindent, ami az európai kultúrában megemlítésre méltó, a görögöktől fogva ismerünk. A fagylalttal kapcsolatban azonban fejet kell hajtanunk a kínaiak előtt. A kínaiak ugyanis már több ezer évvel ezelőtt ismerték a fagylalt korai változatát. A hideg csemege a perzsák és az arabok által jutott el a Földközi-tenger menti országokba, míg hazánkba az olaszok közvetítésével. Hippokratész orvosságként ajánlotta betegei számára, Nagy Sándor élénkítő szer gyanánt adta katonáinak a csaták előtt, Néró császár pedig akár négyszáz kilométeres messzeségből is hozatott jeget, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget. Korábban több névvel illették. Kezdetben az olasz közvetítés miatt egyszerűen gelatonak, majd a német hatás miatt eisnek hívták. Később a magyarok körében fagyosként, illetve jeges nyalatként vált közkedveltté e hideg nyalánkság. Fagylaltnak hazánkban először egy Báróczi Sándor nevű testőr nevezte az 1700-as években. Azóta ezzel a névvel illetjük. A fagylalt kezdetben kevesek kiváltsága volt, az ókor és a korai középkor luxusának egyike. Térhódítása egy újításnak volt köszönhető, mely Marco Polo korából származik. Ekkor jöttek rá, hogy a fagylaltkészítő edényt kell lehűteni, ahelyett, hogy a jeget kevernék a masszához. A világ első nyilvános fagylaltozóját 1672-ben, Párizsban alapították. Habár eleinte csak a nyári szezonban volt nyitva, és kizárólag citromfagylaltot árult, nagy népszerűségnek örvendett. Olyan történelmi alakok kedvenc helyei közé tartozott, mint Voltaire, Rousseau, Diderot, vagy Napóleon.

Gyümölcsfagyi
A fagylalt közeli rokonai a parfé és a jégkrém, melyekkel gyakran találkozunk az éttermek desszertkártyáin és a szupermarketek mélyhűtőiben

Magyarországon a XVIII. században már elterjedt nyalánkságnak számított a fagylalt. A befagyott folyók vagy a Balaton jegét szalmából bélelt veremben gyűjtötték. Ez szolgált frizsiderként a kész fagylalt tárolására. Amióta a fagyasztást elektromos úton lehet végezni, a fagylalt mindenki számára elérhetővé vált. Míg korábban az alapízek domináltak, mint csokoládé, vanília és citrom, addig manapság a választéknak és ízkavalkádnak csak a fantázia hiánya szabhat határt. A kiváló mestereinknek köszönhetően nálunk minden fogyasztó élvezheti e hűvös csemege sokoldalúságát és harmóniáját. Számos versenyben mérik össze a fagylatkészítők tudásukat, így van ez hazánkban is. Az országos versenyen olyan fagylaltcsodák születtek, születnek, mint a Sacher fagyi, Szatmári szilvatorta fagylalt, Bodza fagyi, Dobos fagyi, Francia füge, de szerel szerepelt Mákos Guba, Vitaminforrás, Kókuszos Kukorica Tápiókával, Aranygaluska Borsodóval, és Rákóczi Túrós is. A fantázianevekből sincs hiány, mint Hőség Hűse, a Szép Heléna, Keleti Frissesség, Tavaszi Álom, Magyarok Nyilai, valamint a Házias Vidámság, mely e cikk születésekor vált az év fagylaltjává. Szilvalekvárral és fahéjjal domináló fehércsokoládéból készült hideg csemege némi szilvapálinkával megbolondítva. A megmérettetésen a karakter, az ízvilág, a megjelenés fontos szempontok, ugyanakkor legyen az édesség jól adagolható, a díszítés pedig harmonizáljon a termékkel. A fagylalt közeli rokonai a parfé és a jégkrém, melyekkel gyakran találkozunk az éttermek desszertkártyáin és a szupermarketek mélyhűtőiben. Végezetül néhány recept azoknak, akik rendelkeznek otthon fagylaltgéppel. Bár én a tölcséres kézműves fagyira esküszöm. Rózsi néni citromfagyijának ugyanis nincs párja.

Vaníliafagylalt klasszikus módon
Hozzávalók:
3,5 dl tej, 1,5 dl tejszín, 2 egész tojás, 10 dkg porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor, fél rúd vanília, csipetnyi só

Elkészítés: Az egész tojásokat habosra verjük a cukorral és a vaníliás cukorral, majd megsózzuk. A tejet a vaníliával felforraljuk, és apránként hozzáöntjük a tojásos cukorhoz. Folytonos kevergetés közben épp csak forráspontig melegítjük, addigra kissé be is sűrűsödik. Hagyjuk, hogy kihűljön. Közben a tejszínből kemény habot verünk, amit óvatosan beleforgatunk a tejes tojásba. A vaníliát kivesszük a tejből, és a masszát lehűtve beleöntjük a fagylaltgép tartályába, majd jó keményre fagyasztjuk.


Mákfagylalt recept
Hozzávalók:
3dl tej, 2dl tejszín, 2 evőkanál őrölt mák, 8dkg mazsola, 1 teáskanál reszelt narancshéj
1 evőkanál cukrozott narancshéj, 0,5dl méz

Elkészítés: A mazsola valamint a cukrozott narancshéj kivételével az összes hozzávalót beleöntjük a turmixgép poharába, és addig keverjük, amíg habos, egynemű massza nem lesz belőle. A fagylaltgépbe beletöltjük és megfagyasztjuk. Néhány perccel azelőtt, hogy elkészülne, a fagylaltgép nyitott ablakán keresztül a mazsolát és a narancshéjat egyenletesen elosztva, szemenként beleszórjuk a forgó masszába.

Meggyes csokoládéfagylalt
Hozzávalók: 3dl tej, 5dkg főzőcsokoládé,20 dkg kimagozott meggy, 15dkg porcukor, egész tojás, csipetnyi só

Elkészítés: A kimagozott meggyet turmixgép poharába rakjuk és kevés tejjel simára turmixszoljuk, majd hozzáöntjük a tojást, a maradék tejet, a porcukrot és a sót. A csokoládét gőzön vagy mikrohullámú készülékben felolvasztjuk, és belecsorgatjuk a habos keverékbe. Ezután még további 1 percig keverjük. A fagylaltgép tartályába beöntve, az előírás szerint megfagyasztjuk.
Bárhogy alakuljon is a fagylalt íz világa és divatja én Rózsi néni citromfagylaltjára esküszöm.

 

Üdvözlettel, fakanállal:
Mészáros Tibor

Schnitta és WACS díjas Éttermi mester

 

Szóljon hozzá!
Belépés

<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  123 45
678910 1112
13141516171819
202122232425 26
27282930   
www.mngsz.com
Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség - www.mngsz.com
Copyright 2009 - MCOnet Hungary Minden jog fenntartva! -www.mconet.hu
www.mconet.hu