
A válasz egyszerű, hiszen vannak olyan tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni, ilyen például az hogy van-e öröklött hajlamunk bizonyos betegségekre, de ilyen az életkorunk is. A betegségek többségének kialakulásáért viszont mi is lehetünk felelősek életmódunk és táplálkozásunk által. Ezeket a betegségeket nevezzük életmód- és táplálkozásfüggő betegségeknek. Egészséges táplálkozással és életmóddal a szív-érrendszeri betegségek 30% megelőzhető lenne. Különböző egyetemek kimutatásai szerint kb. kétszer annyi zsiradékot és koleszterint, valamint három-négyszer annyi konyhasót fogyasztunk, mint amennyire szükségünk lenne. Élelmi rost fogyasztásunk jóval az ajánlott mennyiség alatt marad. Elgondolkozhatunk tehát, hogy mit ajánljunk az egészséges táplálkozás megvalósításához?
Az egészséges táplálkozáshoz vezető úton az alábbi élelmiszercsoportokat fogyasztását ajánlom:
Kezdjük a gabonafélékkel
Gabonafélék alkotják az egészséges táplálkozás alapját. Rendszeres, naponta többszöri fogyasztásuk ajánlott. Főleg a teljes értékű gabonaipari termékek kedvező élettani hatásúak, bizonyítottan csökkentik a vastag- és végbélrák kockázatát, segítenek a székrekedés és aranyér megelőzésében, fontosak fogyókúra esetén és a cukorbetegek étrendjének is szerves részei. Teljes értékűek azok, melyeknek a feldolgozás során a teljes tápanyagtartalmát megtartották: teljes kiőrlésű liszt és belőle készülő termékek, korpával, olajos magvakkal kiegészített kenyerek, péksütemények, barna rizs (hántolatlan- kicsit több főzési időt igényel), gabonapelyhek.
A gabonafélék meghatározó szerepet játszanak az energia- és szénhidrátszükséglet biztosításában, valamint fehérjetartalmuk is jelentős. A teljes őrlésű liszt E-, B1-, B2-, B6-vitamint, niacint, ásványi anyagok közül kalciumot, magnéziumot, cinket és káliumot tartalmaz nagy mennyiségben.
A következők a Zöldség-, főzelékfélék és gyümölcsök
Zöldség-, főzelékfélék és gyümölcsök naponta többszöri fogyasztása hozzájárulnak egészségünk megőrzéséhez. Ez az élelmiszercsoport nagy mennyiségű vitamint, ásványi anyagot és élelmi rostot tartalmaz. Jelentős mennyiségben megtalálható bennük a B1-vitamin, B2-vitamin, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin. A diófélék és egyes zöldségek(pl. zöldborsó, brokkoli, paraj, zeller) E-vitamint is tartalmaznak. Vitamintartalmukat legjobban nyersen fogyasztva őrik meg, hőkezelés hatására, egyéb élelmiszeripari feldolgozásuk során nagy részük elbomlik.
Ha nem áll rendelkezésünkre friss zöldség, gyümölcs, inkább mirelitet válasszunk, mint konzervet. A zöldségek főzőlevét is felhasználhatjuk az ételkészítés során, mert értékes anyagainak nagy része kioldódik a főzővízbe.
Tej- és tejtermékek
Tej- és tejtermékeknek is naponta helyt kellene kapniuk az étrendben. Az ajánlott mennyiség naponta fél liter tej vagy annak megfelelő mennyiségű tejtermék. A tej jó fehérje és rendkívül jó kalciumforrás, jelen van benne a kalcium hasznosulásához szükséges D-vitamin is. Gyermekek és serdülők számára a növekvő csontállomány felépítéséhez fontos, felnőtteknél a megfelelő kalcium ellátottság segít a csontritkulást megelőzni.
Amiről az utóbbi években számtalan média termékben már hallottunk, hogy az élőflórás savanyított tejtermékek nagyon kedvező emésztőrendszeri hatásúak, segítenek az egészséges, normál bélflóra megtartásában és helyreállításában.
Húsok, húskészítmények, tojás
Húsokat és készítményeit naponta ajánlott fogyasztani. A húsok nagy mennyiségű teljes értékű fehérjét tartalmaznak. Nagyon jó a B12-vitamin tartalmuk. Vas tartalmuk szempontjából is igen jelentős szerepük van, hiszen magas vas tartalmuk jól hasznosul. Növényi eredetű élelmiszerekkel együtt fogyasztva, a növényi eredetű vas felszívódását is javítja. A húskészítmények nagy része 30-40 % zsírt is tartalmaz, e mellett koleszterinben is bővelkedik Napi fogyasztásra a soványabb készítmények javasoltak. Nagyon kedvező élettani tulajdonságúak a halak, rendszeres fogyasztásuk kifejezetten fontos, főleg a hideg tengeri halaké. Ezek olyan zsírsavakat (omega-3 zsírsavak) tartalmaznak, amik csökkentik a vérzsírszintet.. Kedvező hatásuk már heti egyszeri fogyasztás esetén jelentkezik.
A halak továbbá jelentős fehérje, D-vitamin, E-vitamin, B-vitaminok (főleg B12-vitamin) forrása, magas a kalcium, magnézium, vas és cink tartalmúk.
Az egészséges életmód elengedhetetlen része a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék bevitel
A megfelelő életműködéshez nélkülözhetetlen a folyadék. Egy nap 2-2.5 literre van szükségünk. Ha ételeink folyadék tartalmától eltekintünk, akkor is innunk kell kb. 1.5 liter folyadékot. Legjobb szomjoltó a víz. Nagy melegben, az ásványi anyagok pótlására ajánlott az ásványvíz ( leginkább a szénsav mentes). Ihatunk frissen préselt gyümölcs- és zöldségleveket, vagy választhatunk a kereskedelemben kapható italok közül, ha lehet minél magasabb gyümölcstartalmút. Turmixitalokat szinte bármely idény gyümölcsből készíthetünk és megfelelően lehűtve egy nyári napon kellemes hűsítő érzetett biztosít. A magas cukortartalmú, szénsavas üdítőitalokat minél ritkábban fogyasszunk Vannak magas cukortartalmú, szénsavmentes italok, amik adalékanyagban is bővelkednek, ők sem ajánlottak gyakori fogyasztásra. Alkoholos italok is mértékkel fogyaszthatók.. Az alkohol sejtkárosító hatású, valamint komoly többlet energiát is jelent, amire nincs szüksége a szervezetünknek.
Molnár László
Éttermi mester
Vendéglátó igazgató
Hotel Corvin Palace****superior
Hajdúszoboszló