Szervezeti felépítés
Vezetőség
Régiók
Tagiskolák
Felhasználónév:
Jelszó:
A Szabolcs -Szatmár- Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében Dr. Kovács Mihályné Schnitta és WACS díjas...

Támogatók


Fizetett hirdetések
cara.gif
CULINARY EXPO - 2009.
A Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség szervezésében 4 napon keresztül került megrendezésre a Culinari Expo gasztronómiai verseny a Hoventa kiállítás keretében.
A kiállításon az előző évekhez képest lényegesen több versenyző vett részt. A vendéglátó szakiskolák tanulói is jóval nagyobb számmal jelentek meg mind iskolai csapat mind egyéni versenyzőként.
Az első napon 19 iskolából 115 tanuló versenyzett. 12 iskola mindhárom szakmában (szakács, cukrász, pincér) bemutatkozott. Összesített eredményük alapján az első helyezett a Harruckern János SZKI (Gyula), második a Széchenyi István SZKI (Kecskemét) és harmadik a SÉF Szakképző Iskola (Veszprém).
A második, harmadik napon a szakács hideg- és melegkonyhai, a hidegkonyhai artisztika, valamint cukrász és cukrász artisztika versenymunkák kerültek elbírálásra, a negyedik napon pedig a pincér szakma díszterítéseit értékelte a zsűri. 7 kategóriában 64 egyéni kiállító, 1 Regionális és 1 Közétkeztetési csapat munkáit láthatták az érdeklődők.
A zsűri értékelése alapján a 4 nap alatt 42 arany-, 56 ezüst- és 48 bronzérmes munkát láthattunk. Megnéztük, hogy egy-egy kategórián belül milyen követelményeknek kellett eleget tenni, számszerint mennyi tálat, vagy tányérételt kellett elkészíteni, így a tanulók összesen 440, a felnőtt versenyzők 240 részfeladatot készítettek el.
Mindezek mellett„Szakmázzunk-felsőfokon" címmel mesterek ételkészítési bemutatót tartottak, a negyedik versenynapon, október 9-én, a Culinary Expo látványkonyháiban.
Ez a mesterek napja volt, hiszen mesterszakács és mestercukrász kollégáink a modern konyhatechnológiákból tartottak egész napos előadásokat. Az előkészítést követően minden mozzanat a közönség előtt zajlott. Az érdeklődők folyamatosan kérdezhettek a mesterektől. Az elkészített ételek megtálalva display-ként kerültek bemutatásra, mindenki számára jól látható és fényképezhető formában. Az egyes elkészített ételekből kóstoló falatkák álltak rendelkezésre, az érdeklődők számára.

A bemutatót tartó kollégák:
Németh László hajdúszoboszlói Hotel Aqua-sol**** konyhafőnöke
Németh Péter hajdúszoboszlói Hotel Aqua-sol**** konyhafőnök-helyettese
Szűcs Sándor budapesti Zila Kávéház és Étterem konyhafőnöke
Volenter István a siófoki Mala Garden Étterem konyhafőnöke
Kiss Krisztián a budapesti Dunapark Kávéház konyhafőnöke
Birkás Gábor soltvadkerti Szent Korona Cukrászda mestercukrásza


A bemutatott munkák a nemzetközi előírásoknak megfeleltek, és magas színvonalúak voltak.
Az MNGSZ vezetősége, valamint a verseny szervezőbizottsága ezúton is gratulál és köszönetet mond minden résztvevőnek, a felkészítő mestereknek és segítőknek, szponzoroknak.
Szóljon hozzá!
Belépés

<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  1234 5
6789101112
1314 1516171819
20212223242526
272829    
Magyar Bocuse d’Or Akadémia Danubius Hotels Group Fő támogatóink
www.mngsz.com
Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség - www.mngsz.com
Copyright 2009 - MCOnet Hungary Minden jog fenntartva! -www.mconet.hu
www.mconet.hu