Prohászka Bélát, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnökét a szövetség Hungarikumokkal kapcsolatos álláspontjáról kérdeztük.

- Kikerült egy új menüpont az MNGSZ oldalára, Hungarikum és Magyar érték címmel. Mi ennek az apropója?- A célunk ezzel a Hungarikumok és Értékek megőrzése, ápolása és megismertetése a szakmával, a vendéglátásban dolgozó kollégákkal, és természetesen a lakossággal. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a Hungarikumokra vonatkozó szabályokat teljes mértékben be kell tartani és tartatni, hiszen ez egy nemzeti kincs.
- Mi a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség terve a Hungarikumokat illetően?- Terveink között szerepel, hogy a Hungarikumokból készíthető ételeket, italokat a tájegységre jellemzően az éttermek étlapján kínálják a kedves vendégeknek.

Gondolok itt például a Csabai kolbászra, amit Békés megyében készítenek, vagy a szatmári szilvából készült különféle ételekre és italokra, amit Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állítanak elő. Az is fontos, hogy például a Csabai kolbászt ki készíti a legjobban és kinél kapható! Hiszen ha a környékre érkező turista ezekből a Hungarikumokból és Értékekből szeretne emléket hazavinni, akkor tudja, hová forduljon.
- A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségen belül alakult erre esetleg egy külön bizottság, vagy mindenki egyenlő mértékben a magáénak érzi ezt a küldetést?- Mindenki kiveszi belőle a részét,hiszen mint említettem ez egy nemzeti kincs.A régió elnökök érték megőrző és segítő munkája nélkülözhetetlen a nemzeti kincsünk megőrzésében és az adott táj egységek Hungarikumainak és Értékeinek bemutatásában.
MCOnet-Kovács Tünde