A világhírű IGEHO szakkiállítás keretein belül megrendezésre kerülő világverseny nem csak arról híres, hogy a tíz legjobb nemzeti válogatott meghívásos alapon kerülhet oda, hanem arról is, hogy mindösszesen 6 évente hívják életre. 2013. november 23-27. között 80.000 látogató követhette az eseményeket és láthatta, hogy milyen ételeket tesznek le a szakemberek.
A nemzeti csapatok versenye mellett azonban ott vannak az egyéni versenyzők is, akik ezúttal 30 országból képviselték magukat. Magyarországról egyedüli versenyzőként Szabó Csaba – a Hotel Marina Port executive chefje – vett részt, és ért el bronzérmet.

A versenykiírás nagyon hasonló az erfurti olimpiához és a luxembourgi világversenyhez, hiszen a WACS (World Association a Chefs Societies – Gasztronómiai Világszövetség) szabályai és védnöksége alatt fut.
A versenykiírás szerint Csabának egy 4 fogásos ünnepi menüt, 3 meleg előételt, továbbá egy tőkehúsból és egy sós vízi halból készült főételt kellett elkészítenie. A rendezvényen az ételek lenyűgöző látványa mellett alkalom nyílt a szakmabeliek közötti tapasztalatszerzésre, tudáscserére is. Ezzel az eredménnyel a Német Szakács Szövetség (VKD) meghívását is kiérdemelte a 2014 februárjában, Stuttgartban megrendezendő Culinary Competition világversenyre.