A Mestervacsora során a kitüntető cím várományosai adnak számot tudásukról, felkészültségükről. Az idei évben négy szakács, Kovács Csaba (Puszta Csárda, Szeghalom), Réczeg József (Hunguest Hotel Répce, Bük), Szabó Csaba (Hotel Marina Port, Balatonkenese) és Tímár Albin (Kőrös Étterem, Gyomaendrőd), valamint a cukrász szakma képviseletében Lazányi János (Hunguest Hotel Palota****, Lillafüred) bizonyult méltónak a címre.
Az ünnep a jelöltek számára igazi erőpróbát jelent, hiszen a csaknem 200 vendég számára elkészíteni a menüt, hiszen több napos feladatot jelent. A kiváló minőségű magyar üdvözlő italok elfogyasztása után a vendégek megcsodálhatták a mesterré avatandó szakemberek hidegkonyhai mestervizsga munkáit.
A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, Krivács András köszöntőjében kiemelte, hogy a Mastervacsora jelentős gasztronómiai rendezvény hazánkban. Itt mutatkoznak be azok a szakemberek és mutatják be szaktudásuk legjavát, akik komoly kiválasztási folyamat után eljutottak oda, hogy ezen az estén mesterré váljanak. Az ajánlások és elminősítések után a jelöltek meghallgatáson is át kellett essenek és ezen az estén most megmutatják, hogy milyen szakmai minőséget is tudnak. Vendégeik, akik mind a magyar gasztronómia rajongói, ízelítőt kaphatnak nem csak a legkiválóbb alapanyagokból készült ételekből, hanem melléjük remek magyar borok is az asztalra kerülnek – ezúttal a Dél-balatoni Borvidék dűlőiről. Ezen az estén a hatfogásos menü mellé a borokat Szikora Zoltán kínálta és a remek zamatokat történelmi, történeti adalékokkal, történetekkel fűszerezte. Az ételek felszolgálását a siófoki Krúdy Középiskola növendékei segítették komoly szakértelemmel Barabás Zoltán éttermi alelnök irányítása mellett. Kiváló teljesítményük oktatóik munkáját is dícséri.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség tradicionális Mestervacsorája Zamárdiban
Az est szakács csapatát Varga Károly többszörös olimpiai- és világbajnok mesterszakács irányította, míg a konyha házigazdája Kostyál Gábor mesterszakács volt, aki néhány éve a Bocuse d’Or európai versenyén is képviselte hazánkat. A konyhán dolgozók munkáját segítették a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nemzeti Szakács és Cukrász Válogatott, a Nemzeti Szakácsválogatott és a Békés Megyei Culinary Team tagjai, olimpiai- és világbajnok mesterszakácsai, élükön Ambrus György szakács alelnökkel.
A hat fogást a Hotel Wellamarin gyönyörű aranyszínben pompázó Scala éttermében és fogyaszthatták el a vendégek.
A desszert előtt került átadásra a jelöltek laudációja, az oklevelek átadása és az ünnepélyes eskütétel, melyet hagyományosan Petrezselyem Adrienn, a szervezet ügyvezetője vezetett le.
A kiváló ételek és italok elfogyasztása után tombolahúzással zárult a mestervacsora programja. A kitartóbbak még vendégkényeztető finom falatokkal és tánccal múlathatták e gyönyörű estét, melyről a zenekar gondoskodott.