Körvélyesi Anikó a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részéről szintén jó hírrel érkezett, hiszen előtte lévő napon, a kamara közgyűlésén is módosításra került a kamara mesterképzési és mestervizsga szabályzata az alábiak szerint:
Mentesül a szakmai vizsgarészek teljesítése alól az a mesterjelölt, aki 2015. szeptember 1. előtt olyan szakmai szervezettől kapott adományozott mestercímet, amely szervezet mestercím-adományozási eljárásának szakmai kvalifikációját az MKIK elfogadja. Ez irányú kérelmet – az adományozási eljárás feltételeinek és szakmai tartalmának ismertetésével – az érintett szakmai szervezetnek kell benyújtani az MKIK Oktatási és Képzési Igazgatósága részére. Az adományozott cím és a mester szakmai követelmények közötti egyenértékűségről egy erre a célra felkért szakmai bizottság dönt. Elfogadás esetén a szakmai szervezet és az általa adományozott mestercím nyilvántartásba vételre kerül. Ez esetben a jelöltnek pedagógiai és vállalkozási ismeretek vizsgarészt kell teljesíteni.
2015. május 29-én Krivács András elnök el is küldte a szakami kérlemet a kamarának MNGSZ összes mestere nevében, tehát folyamatban van. Szeretnénk, ha ennek jelzését és jóváhagyását együttesen kezelné a kamara, és a döntés is együttesen születne ne meg, segítve ezzel az eddig is elhúzódott folyamatok gyorsítását és segítését.
Mivel vannak olyan kollégák, akik részt vesznek a tanfolyami kézésben, de a törvény vagy a kamarai határozat értelmében mentességet élveznének, az ő esetükben is megkezdtük az egyeztetést.
Zoltai Anna a NÉBIH osztályvezetője beszámolt az elmúlt hónap érintett változásairól és módosulásairól. Ismételten felhívta figyelmet az "Útmutató a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlatához" kötetre, és kérte, hogy a szakma ezt úgy vegye, mint egy közös együttműködést, ahol szívesen várják a szakmai észrevételeket, visszajelzéseket.
Szünetet követően Krivács András elnök beszámolt az elmúlt év eseményeiről, előrelépéseiről, majd pedig megosztotta a 2015-ös évre elképzelt és megcélzott terveket, melyek impozánsak voltak, a közgyűlés mindkettőt támogatással fogadta. A szövetség fejlődését támasztotta alá a 2014-es pénzügyi beszámoló, valamint az azt követő Felügyelő Bizottsági jelentés is, mely külön kiemelte a figyelemreméltó gazdálkodást és eredményeket. Részletes ismertetésre kerültek a 2015-ös pénzügyi terv részei is.
Ezt követően következett a 2014-es luxembourgi világbajnokságon részt vett versenyzőknek nominált elismerő oklevél, melyet dr. Ruszinkó Ádám a Nemzetgazdasági Minisztérium Turizmusért Felelős Helyettes Államtitkára szignált.
Forrás: mngsz.eu
fotó: Kolbe Gábor